Vállalati kötvények

Ilyet nem mostanában láttál!

Egészen furcsa folyamatok zajlanak manapság a kötvénypiacokon, ennek újabb bizonyítéka, hogy már a vállalatok által kibocsátott instrumentumoknál is megjelentek a negatív hozamok. A svájci Nestlének van olyan kötvénye, mely már negatív hozam mellett forog, ez a vállalati kötvények esetében extrém ritkaságnak számít. Az ok az EKB beharangozott kötvényvásárlási programja lehet.

Leléptek, nem fizetnek! - Futhatnak a pénzük után a befektetők

A kínai ingatlanfejlesztő, a Kaisa Group Holdings kötvényei becsődölhetnek, akár már ma, sokan ugyanis úgy vélik, hogy a csütörtökön esedékes 26 millió dolláros kuponfizetést nem tudja majd teljesíteni a vállalat - írja a Reuters. A félelmek nem alaptalanok, az HSBC felé a tavaly december 31-én esedékes 51 millió dolláros hitelt sem fizették vissza. Sőt, mindez azt követően történt, hogy a cég elnöke távozott.

Vizsgálódik a hatóság a népszerű befektetési terméknél

Az elmúlt időszakban a kötvényeknél, az árupiacokon és az egyéb eszközöknél tapasztalt extrém árfolyammozgások arra sarkallták a new yorki hatóságokat, hogy tüzetesebben átvizsgálják az ETF-ek belső működését. Ugyanis a szabályozó szervek úgy látják, hogy egyes ETF-ek egységára jelentősen eltérhet a mögöttes termékek árától, főleg akkor, ha a tőzsdén kereskedett alapok kevésbé likvid eszközöket követnek le vagy jelentős visszaváltási igénnyel találják szemben magukat - írja a Financial Times.

Menekülnek a befektetők egyes vállalatok papírjaiból

A befektetésre nem ajánlott (ún. junk bond) kategóriájú vállalati kötvények is szenvednek az alacsony olajárak miatt. Június vége óta 8%-ot esett a bóvli kötvényeknek az árfolyama, ráadásul az árfolyamesés egyharmadát csak ebben a hónapban mérték. Ezzel pedig várhatóan a legrosszabb éves teljesítményt fogják majd felmutatni a "junk" kategóriájú amerikai vállalati kötvények a válság kirobbanása óta - írja a The Wall Street Journal.

Eufória tombol Kínában

A kínai szabályozó hatóságok fontolgatják, hogy megszigorítják a kisbefektetőknek a vállalati kötvények vásárlására vonatkozó előírásokat, ennek értelmében csak a legmagasabb minősítéssel rendelkező instrumentumokat vásárolhatnák meg - jelezte Fitch kínai igazgatója.

Ezek a kötvények már most becsődölhetnek

Nagy veszély leselkedhet az amerikai bóvli kötvényekre, a piac ugyanis jelentős finanszírozási forrást biztosított az utóbbi években az amerikai palaolaj kitermelés felfuttatásához. Október végéig csaknem 40 milliárd dollárnyi tőkét vontak ki a befektetők az amerikai bóvli kötvény alapokból, még az OPEC november végi ülését megelőzően - írja a Financial Times.

Érdekes mozgások a bóvli kötvényeknél

Az amerikai energiaszektorhoz kapcsolódó bóvli kötvényeken belül az olajár esése nem minden instrumentumot viselt meg, a finomítók és csővezetékes szállítócégek kötvényei látványosan felülteljesítenek, a befektetők ugyanis elkezdtek válogatni. Az utóbbi kötvények az év eleje óta 10 százalékos hozamot hoztak a befektetőknek - írja a Financial Times.

Pénz kellene? Akkor fizess többet!

Nehezebb dolga van az amerikai vállalatoknak a forrásszerzésben az európai társaikhoz képest. A Fed mennyiségi lazításának végével még nagyobb lett az amerikai vállalati kötvénypiacokon a verseny, ami jelentősen feltornázta a kötvények hozamát és ezáltal a vállalatok költségeit is. Ezt bizonyítja az is, hogy az amerikai vállalati kötvények és az állampapírok hozama között már rekord magas, 1,24 százalékpontos különbség van. Ezzel szemben az európai vállalatok meglehetősen sokat profitáltak az EKB éppen csak beinduló likviditáscsapjából - számolt be a The Wall Street Journal.

Sok kötvény került csődveszélybe

Az olajár masszív esése miatt nem csak azok a befektetők izgulhatnak, akik olajkapcsolt részvényekbe fektettek, hanem azok is, akik a szektorba tartozó vállalatok kötvényeit vásárolták meg. A bóvli kategóriába tartozó ilyen instrumentumok egy része annyira gyengén teljesít, hogy már gyakorlatilag csődközeli kötvénynek tekinthető - írja a Financial Times.

Újabb őrület az Alibabánál

Az amerikai piacon hajtott végre 8 milliárd dollár összegű kötvénykibocsátást a tőzsdén nemrég debütált Alibaba, a kereslet óriási volt a papírok iránt, így a vállalat kínai cégként meglehetősen kedvező árazással tudott forrást bevonni - írja a Reuters.

Örülhetnek az OTP kötvényesei

Az utóbbi hetekben lezajlott emelkedést követően a nyári árfolyamcsúcsokat az OTP két euróban kibocsátott kötvénye is elérte. Az Opus és a Perpetual is azért kapott szárnyra, mert egyrészt a névértéken való visszahívás dátuma közeledik, másrészt viszont a bank megítélésében is pozitív változás állt be. Az alacsony kamatkörnyezetben a kötvényekre nagy a kereslet, viszont még a 90%-os árfolyam mellett is a 2016-os visszahívással számolva kétszámjegyű hozamot lehet elérni - véli Fellegi Tamás, az SPB Befektetési Zrt. befektetési tanácsadója.

A fekete arany zuhanása fáj a befektetőknek

A vállalati kötvénypiac az elmúlt években nagyon aktív volt, az új kibocsátók között rendkívül sok energetikai vállalatot találtunk, ma már a részesedésük a 17%-ot is eléri. Joggal merülhet fel a kérdés a befektetőkben, hogy mi lesz az olaj árfolyamának esése kapcsán a kötvényekkel, a szakértők többsége nyugalomra int. Egyes cégek fizetési nehézségekkel nézhetnek szembe, de a többség át tudja vészelni a nehezebb időszakot - írja a Barron's.

Ezzel etetik a bankok a hozaméhes befektetőket

Az európai pénzügyi intézmények közel duplájára növelték a kockázatosabb forrásaik arányát. Ennek oka abban kereshető, hogy a fejlett piaci alacsony hozamok miatt a befektetők akár magasabb kockázatú értékpapírokba is hajlandóak befektetni, ha így magasabb hozamot érhetnek el - írja a Financial Times.

Az emberek megélhetése Kínán múlik

Három éven belül a norvég állami vagyonalap 1000 milliárd dolláros vagyont kezelhet, és mivel gyakorlatilag minden befektetési döntésükre hatással van Kína, évente legalább egyszer az alap vezetője az országba látogat. Az utazásra heteken belül sor kerül, lapinformációk szerint azt akarják megtudni, hogy miként tud az ország felülkerekedni a problémákon. A magas hozamelvárások miatt a részvénypiacon ők is keresik a lehetőségeket, intézményi befektetőként nem tehetik meg, hogy ne vásároljanak kínai papírokat.

Lefagyott a vállalati kötvénypiac

Európában gyakorlatilag leálltak a magas kockázatú vállalati kötvény-kibocsátások, miután ezen instrumentumok ára a globális kockázatkerülés erősödésével jelentős esést produkált - írja a Financial Times.

A minipánik után itt találhatunk kiváló befektetéseket

Európában a növekedési kilátások borúsak, viszont a korábban a befektetők által ütött mediterrán országok kezdenek magukhoz térni, amit jól mutat, hogy a görögök kivételével mindenki visszatudott térni a piaci finanszírozásra. A jövőben nem a jegybanki stimulus fogja meghatározni a kötvényhozamokat, hanem a hangsúly egyre inkább eltolódik a vállalati teljesítmények felé, olcsó finanszírozás mellett van potenciál a vállalati kötvényekben. A banki stressztesztek is sokat segítenek, kiderült, hogy az európai bankszektor nehézségei sem ott jelentkeznek, ahol eddig a piac gondolta - véli Tógyer Dezső, az SPB Befektetési Zrt. befektetési tanácsadója.

Egyre nagyobb a baj a Tescónál

A pénteki kereskedésben jelentősebb emelkedés volt megfigyelhető a Tesco által kibocsátott kötvényeknél, ezzel párhuzamosan pedig emelkedett a vállalat csődje elleni biztosítások piaci árazása is. A múlt héten közzétett féléves jelentés szerint a cég adósságállománya tovább emelkedett, aminek láttán valamennyi nagy hitelminősítő figyelmeztetett arra, hogy további leminősítések jöhetnek.

Két kézzel szórják a bóvli kötvényeket

A múlt héten látott erőteljes részvénypiaci korrekció más kockázatos eszközök piacán is éreztette hatását, a bóvli kötvények szintén lejtőre kerültek, miután a befektetők ismét elkezdtek aggódni a globális növekedési kilátásokkal kapcsolatban. A bóvli kötvényeknél az átlagos hozamszint 1 éve nem látott magasságba ugrott - számolt be a Financial Times.

Ne adjuk fel a vadászatot - Így is megverhetjük a betéteket

A vállalati kötvénypiac csak az utóbbi években vált ismertté a magyar lakosság körében, ma már ott tartunk, hogy gyakorlatilag bármilyen hazai és külföldi kibocsátó papírjait meg lehet vásárolni, ha elegendő forrással rendelkezünk. Nem lehet általánosságban beszélni az eszközosztályról, adott cég helyzete dönti el, hogy egy bombabiztos vagy egy részvénynél is kockázatosabb befektetésről van szó. A stabil, nagy cégek kötvényeivel a banki kamatokat jelentősen meghaladó hozamot lehet elérni, nem elképzelhetetlen a 10% feletti hozam sem - véli Fellegi Tamás, az SPB Befektetési Zrt. befektetési tanácsadója.

Megrohanták a befektetők Kínát

Lazított a szabályozáson Kína, ennek megfelelően könnyebben hozzáférhetnek a kínai helyi kötvénypiachoz a külföldi befektetők. Amerikában több alapkezelő nem is tétlenkedett, új ETF-eket jegyeztetnek be, amelyek a jüanban denominált állam- és vállalati kötvényeket vásárolják majd. Óriási lehetőséget tartogat a piac, a kockázatok mellett a magas hozam és az alacsony korreláció szólhat a befektetés mellett - írja a Reuters.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.